Péntek este végre tudtam egy normális személlyel beszélni, aki elég sok dolgot helyre tett bennem. Egy nagyon jó barátom (talán az egyetlen egy, aki megmaradt úgy igazán nekem) beszélt a fejemmel. Rávilágított arra, hogy már elég nagy vagyok ahhoz, hogy magam döntsek bizonyos dolgokban, és azok, akik nem voltak az igazi barátaim, most lebuktak.
Kiderült, hiszen láthattam most, kire számíthatok a bajban és kire nem. Nos igen, a két kezemen megtudnám számolni, de talán egyen is elég. Az, hogy az állítólag jó barátaim még egy névnapi köszöntésre sem képesek, erre már nem tudok mit mondani. Ha valakit nem érdeklek, rendben, legyen, de akkor közölje, hogy bocs, zavarsz az életemben, porszem vagy és nincs időm/energiám/kedvem hozzád. Ha valaki ennyire nem akar találkozni, vagy ennyire nem érdeklem, hogy nem is ír, vagy alig, ha én írok, vagy egy kicsit sem töri magát, hogy összefussunk, miután fél éve nem láttam, azzal nem tudok mit kezdeni...és talán, sőt nem talán, de tényleg, én már nem is akarok mit kezdeni vele.
Rövid időn belül elvesztettem két barátot. Az egyiket azért, mert oldalbordája nem igazán tudott mit kezdeni velem, féltékeny. Nem akartam kimondani, de aki azért nem fog találkozni egy barátjával, mert ilyesmi befolyásolja, akkor az nem barát. Egy szerelem múlékony, a barátság örök életre megmaradhat. De ő tudja. Remélem, nem lesz vége, ha igen, akkor már a barátság sem tud újraéledni, amúgy sem. Arról nem beszélve, hogy férfi részről ez egy eléggé papucs-megmozdulás.
Nem vagyok haragtartó. De nekem is van lelkem és idegrendszerem, és egyszer nálam is betelik a pohár, mint most.
Akit kell, azt ki fogom iktatni az életemből. Most emberekről van szó. Nekem tudnom kell, hogy kire számíthatok és kire nem. Legalább tudni fogom. Mostantól.
Kiderült, hiszen láthattam most, kire számíthatok a bajban és kire nem. Nos igen, a két kezemen megtudnám számolni, de talán egyen is elég. Az, hogy az állítólag jó barátaim még egy névnapi köszöntésre sem képesek, erre már nem tudok mit mondani. Ha valakit nem érdeklek, rendben, legyen, de akkor közölje, hogy bocs, zavarsz az életemben, porszem vagy és nincs időm/energiám/kedvem hozzád. Ha valaki ennyire nem akar találkozni, vagy ennyire nem érdeklem, hogy nem is ír, vagy alig, ha én írok, vagy egy kicsit sem töri magát, hogy összefussunk, miután fél éve nem láttam, azzal nem tudok mit kezdeni...és talán, sőt nem talán, de tényleg, én már nem is akarok mit kezdeni vele.
Rövid időn belül elvesztettem két barátot. Az egyiket azért, mert oldalbordája nem igazán tudott mit kezdeni velem, féltékeny. Nem akartam kimondani, de aki azért nem fog találkozni egy barátjával, mert ilyesmi befolyásolja, akkor az nem barát. Egy szerelem múlékony, a barátság örök életre megmaradhat. De ő tudja. Remélem, nem lesz vége, ha igen, akkor már a barátság sem tud újraéledni, amúgy sem. Arról nem beszélve, hogy férfi részről ez egy eléggé papucs-megmozdulás.
Nem vagyok haragtartó. De nekem is van lelkem és idegrendszerem, és egyszer nálam is betelik a pohár, mint most.
Akit kell, azt ki fogom iktatni az életemből. Most emberekről van szó. Nekem tudnom kell, hogy kire számíthatok és kire nem. Legalább tudni fogom. Mostantól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése