2013. szeptember 5., csütörtök

Születésnap

Nemsokára aktuális, gondoltam írok kicsit, amúgy is régen írtam. Születésnapom lesz, a 23. :-)

Nos, esetleg néhány ötlet azoknak, akik esetleg szeretnének megajándékozni: nem vagyok nagy igényű, és minden apróságnak örülök.:-)  Van azonban néhány olyan dolog, amely számomra különleges és alapból ajándéknak tekinthető és tekintem is, ezekből felsorolok párat.

Mivel szeretek főzni, szeretek a konyhában alkotni, ezért főleg ilyen dolgokat sorolnék fel:


  • olívaolaj
  • fűszerek pl. fahéj (nagy kedvencem)
  • holland kakaópor
  • vanília rúd
  • olajos magvak: mandula, dió, kókusz stb.
  • eredeti, lefőzhetős kávé (csakis  a jegeskávéhoz)
Ez csak néhány példa abból, amit szívesen fogadok és nekem nagy örömet okoznak:)

Szép napot!:)

2013. április 26., péntek

Gerecse

Múlt héten szombaton részt vettünk a Gerecse túrán. Mi a 20 km-est választottuk, mert annyira mégsem voltunk edzettek. Nagyon jó volt, láttunk őzikéket, barikákat is. Annyira helyesek voltak. Főleg, amikor a barik az árnyékban hevertek:)
Jó sokat mentünk, elfáradtunk, kb. 6 óra alatt tettük meg az utat. Nagyon jót tett, jól esett. Jól lesült az arcom, a karom és a dekoltázsom. Most hámlok:)  Jó volt és a lábamnak is jót tett, izmosabb lettem. 

Azt már beláttam, hogy nádszál vékony, 45 kg-os sosem leszek. Úgyhogy elfogadtam olyannak magam, amilyen vagyok. Nem vagyok kövér, nem is nézek ki annak, vékonyabb vagyok, mint voltam, és be kell ismernem, más alkat, mint az átlagos lányok. Van csípőm, derekam, ami talán egy nőnél nem hátrány...hogy édesapám szavaival éljek: "Örülj ennek, legalább majd nem vákuummal kell kiszippantani belőled szülésnél a gyereket.!":D Azért ez tényleg  megnyugtató, az ilyen népi bölcsesség:)
A másik az, hogy rajtam minden meglátszik, túl jó anyagcserém van. Valaki össze-vissza eszik mindent, nem sportol és deszka. Én vigyázok, aztán mégis a levegő is meglátszik rajtam. Ezt el kell fogadnom:)

Free From Bolt

Kicsit régen írtam  már ide, de nem szoktam le a blogról, csak egy ideig nem igazán tudtam, hogy mit írjak. Most van pár ötletem, gondoltam, ezt megosztom a nagyvilággal.

Minap elmentem a FreeFrom egyik üzletébe. Pontosan az egyetlen egybe, amelyet megtaláltam az Arénában.  Ugyanis se a Westendben, se a Mamutban már nem volt. Gondoltam, kipróbálom a helyet, ahol gluténmentesen is lehet "gyorskaját" enni. Az árak az egekben. De gondoltam, egyszer kipróbálom. Nos, egy  hot dogot rendeltem sült krumplival, innivalóval. Innivaló limonádé volt, ezzel még nem is volt gond. A sült krumpli is elment, bár nagyon forró volt, de a hot dog olyan pici, hogy a fél tenyeremben is elfért egy kis virslivel. És nagyon reméltem, hogy tényleg gluténmentes. Mindezt 800Ft-ért. Nos, jól lakni nem lehetett vele és hát ahogy láttam, a bolt sem nagyon ment, engem nem nyűgözött le. Továbbá az is érdekelne, ha a Nordsee-vel együtt van, akkor a konyha el van-e választva glutén és nem gluténmentesre.

2013. március 24., vasárnap

Liebe....

Kitört a szünet:-) Hivatalosan csak holnaptól, de most jobban volt időm a neten zenéket keresgélni, hallgatni és érdekes gyöngyszemekre bukkantam, köztük erre a számra, amely valamiért most nagyon megfogott:

http://www.youtube.com/watch?v=JYmm9bS5liE

(Az most másodlagos, hogy a szövegét teljes egészében értem,  nem bonyolult nyelvezetű (végre!!!) ennyi év német nyelv tanulás után:)

Sosem voltam nagy Nena rajongó, de ez a szám bejön, na jó, a 99 Luftballon sem rossz:) Nyolcadikos koromban a múlt időt ilyen zenészeken kellett megtanulnom, ki mikor mit csinált:)

Idézném belőle azt a részt, amely nagyon jó és mindent kifejez:

"Liebe will nicht                              A szerelem nem akar
 Liebe kämpft nicht                         A szerelem nem harcol
 Liebe wird nicht                             A szerelem nem lesz
 Liebe ist                                        A szerelem van
 Liebe sucht nicht                            A szerelem nem keres
 Liebe fragt nicht                             A szerelem nem kérdez
 Liebe ist so wie du bist"                  A szerelem olyan, amilyen te vagy....


Most lehet filozofálgatni!:)




2013. március 17., vasárnap

Sült alma :-)

Egyik kedvenc csemegénk a sült alma:-) Pár hónapja szoktunk rá, mert nagyon egyszerű és olcsó elkészíteni, nem mellesleg isteni finom.


Nem kell hozzá más, csak alma és fahéj. Az almákat szépen felvágjuk négybe, kiszedjük a magházat, a kis szárát és a "szőrös részét", egymás mellé helyezzük a tepsibe (mi egy kicsit tepsit szoktunk használni), locsolunk rá kis citromlevet (elhagyható), és rászitáljuk a fahéjat. 
Fahéj nálunk mindig van ott a háztartásban :-)


Betesszük a sütőbe (mi nem szoktuk előmelegíteni) és addig sütjük, amíg egy kicsit összetöpörödik, ráncos nem lesz, meg nem látjuk hogy folyik kicsit a leve, nekünk nagyon finom habos, zselés szokott lenni:)
Nagyon szeretjük, desszertnek is kiváló. Régen volt, hogy mézzel, kevés cukorral próbáltuk, de így natúran sokkal-sokkal finomabb.

Jó étvágyat!:)

Rejtő Jenő

Mindenképpen akartam írni posztot, túl sok téma volt az agyamban, mi legyen az, így úgy gondoltam, hogy a többit később, mos jöjjön egy könnyedebb: az olvasás.

Rejtő Jenő könyvei sokáig kimaradtak a életemből. Sokat olvastam, de Rejtőtől eddig talán csak egyet, azt is 16 éves koromban, kórházi ágyon fekve. Vesztegzár a Grand Hotelben című regényét. Otthon keresgéltem, hogy mi az, amit olvashatnék. A szobámban lévő összes könyvet elolvastam már, és nem volt kedvem A két Lottit újra olvasni:)

Először megtaláltam Az előretolt helyőrséget. Észrevettem, mikor el kezdem olvasni ezeket a Rejtőket, az elején nehezen hangolódom rájuk, kell egy öt-tíz oldal, amíg belejövök, utána viszont falom. Ezen a könyvön is jókat nevettem. Szerencsétlen főszereplő mindenáron meg akar halni a sivatagban és nem jön neki össze:)

Miután befejeztem, most A szőke ciklon van soron. Ezen rengeteget nevetek, a legcikibb az, mikor a vonaton történik mindez és az emberek nem tudják, hogy mi a bajom. Érdemes őket elolvasni, mert kikapcsolja az embert, és nagyon humoros a könyv.
Minden ami összekeveredhet, kavarodhat egy regényben, az itt megvan. Csak győzd kibogozni a szálakat! Végén garantáltam sajnálni fogod, hogy vége van:)

Szép vasárnapot!:)

2013. március 10., vasárnap

Sport

Állandóan azt halljuk, a csapból is ez folyik, hogy sportoljunk, a sport fontos, a sport egészséges stb. Ezzel az állítással nem is szeretnék szembe menni, mert ez  igaz. Nagyon sokat tehetünk azért, hogy egészségünket megőrizzük, és ebben a napi sport fontos szerepet játszik.
  Hetente 3x1 óra lenne az ideális. Ha minden magyar csak ennyit tenne, már kevesebb megbetegedés lenne kis hazánkban.
Naponta 40 percet szoktam tornázni, legalábbis valamit mozogni. DVD-re mozgok, Rubint Rékára :D Igen ez így vicces, de én Rékát próbálom szakmai szemmel  nézni, és nagyon jó gyakorlatokat, tornákat csinál. Pont azokhoz a nőkhöz szól, azokat bátorítja, akiknek tényleg szüksége van erre. Nagy részünk ugyanis nem sovány és kidolgozott marad egész életében. Ráadásul házasság,  gyermekszülés, ez nagyon sokaknál súlygyarapodással jár. Nehezen tudunk megszabadulni ezektől a plusz kilóktól. Nem egyszerű. Réka pont ezekhez a nőkhöz, asszonyokhoz szól és bátorítja őket, biztatja, hogy  igen, te meg tudod ezt csinálni és szebb leszel! Ez már sokat segít! Bátorit, növeli az optimizmust. Nem mondom, néha nagyon fájnak a poénjai, de ki lehet bírni és gondoljunk bele: 40 perc nem olyan sok. Ennyit időt eltöltünk a tévé, számítógép, facsebúk előtt is::) Ez még a napi munkába is belefér. De ha csak minden másnap csinálja valaki, akkor is már két hét után látványos az eredmény.
  Nekem először 4 nap után szűnt meg az izomlázam és két hét után már jelentős eredmény, és centiméterbeli különbségek voltak rajtam. Három hónappal később pedig már tényleg hatalmas a változás. Megéri! Ráadásul tényleg jobban érzi magát tőle az ember. Üdébb, frissebb, feszesebb:)

Másik: nem lehet azt mondani, hogy a sport drága. Nem kell mindenkinek pilatesre, meg crossfittre, meg mit tudom én mik vannak, mire járni. Lehet futni, sétálni, tornázni ingyért :-D Jah és a biciklizés ingyen van, ha van biciklid, azt nagyon szeretem, mert formál:) Nagyon nagy élmény és órákat tekersz úgy, hogy az idő múlását észre sem veszed.

Rengeteg előnyös hatása van a sportnak:

-javítja a szív munkáját és a keringést
-megelőzhető a túlsúly
- a civilizációs betegségek elkerülését is segíti
-állóképességet és kitartást biztosít, bizonyítottan türelmesebbek a sportoló emberek
-erősíti az izmokat
-javul az oxigénellátás, a szövetek oxigén felvétele
-olyan izmokat is erősít, amelyeket nem  látsz szabad szemmel, pl méhizmok.
-jó alakot is biztosít:)

2013. február 23., szombat

Gondolatok a barátságról

  Péntek este végre tudtam egy normális személlyel beszélni, aki elég sok dolgot helyre tett bennem. Egy nagyon jó barátom (talán az egyetlen egy, aki megmaradt úgy igazán nekem) beszélt a fejemmel. Rávilágított arra, hogy már elég nagy vagyok ahhoz, hogy magam döntsek bizonyos dolgokban, és azok, akik nem voltak az igazi barátaim, most lebuktak. 
  Kiderült, hiszen láthattam most, kire számíthatok a bajban és kire nem. Nos igen, a két kezemen megtudnám számolni, de talán egyen is elég. Az, hogy az állítólag jó barátaim még egy névnapi köszöntésre sem képesek, erre már nem tudok mit mondani. Ha valakit nem érdeklek, rendben, legyen, de akkor közölje, hogy bocs, zavarsz az életemben, porszem vagy és nincs időm/energiám/kedvem hozzád. Ha valaki ennyire nem akar találkozni, vagy ennyire nem érdeklem, hogy nem is ír, vagy alig, ha én írok, vagy egy kicsit sem töri magát, hogy összefussunk, miután fél éve nem láttam, azzal nem tudok mit kezdeni...és talán, sőt nem talán, de tényleg, én már nem is akarok mit kezdeni vele.
  Rövid időn belül elvesztettem két barátot. Az egyiket azért, mert oldalbordája nem igazán tudott mit kezdeni velem, féltékeny. Nem akartam kimondani, de aki azért nem fog találkozni egy barátjával, mert ilyesmi befolyásolja, akkor az nem barát. Egy szerelem múlékony,  a barátság örök életre megmaradhat. De ő tudja. Remélem, nem lesz vége, ha igen, akkor már a barátság sem tud újraéledni, amúgy sem. Arról nem beszélve, hogy férfi részről ez egy eléggé papucs-megmozdulás. 
  Nem vagyok haragtartó. De nekem is van lelkem és idegrendszerem, és egyszer nálam is betelik a pohár, mint most. 
 Akit kell, azt ki fogom iktatni az életemből. Most emberekről van szó. Nekem tudnom kell, hogy kire számíthatok és kire nem. Legalább tudni fogom. Mostantól.

2013. február 14., csütörtök

Paleoklubra süti

Ezt a sütit csináltam a paleoklubra. Leírom a receptet is!:-)

Hozzávalók:

  • 3 evőkanál mandulaliszt (én a pelletet használtam, a tényleges lisztet)
  • 4 tojás
  • 1 evőkanál kakaópor
  • 1,5 evőkanál eritrit (ízlés szerint több is lehet)
  • kevés sütőpor/szódabikarbóna
  • ízlés szerint gyümölcs, magvak

Elkészítés:

A tojásokat válasszuk szét. A tojásfehérjét verjük fel, és amikor félig felvertük adjuk hozzá az eritritet és verjük tovább kemény habbá.
Ezek után szitáljuk hozzá a mandulalisztet, adjuk hozzá a kakaóport, sütőport, a tojássárgáját és apró darabokra vágott magvakat (mogyoró, dió, mandula) vagy gyümölcsöket, aszalt gyümölcsöket és alaposan keverjük össze a masszát, de óvatosan, hogy nagyon ne törjön a hab.
  A sütőt melegítsük elő 180 fokra, sütőpapírt helyezzünk egy kisebb tepsibe, öntsük bele a masszát és tűpróbáig süssük.

Jó étvágyat hozzá!:)

2013. február 7., csütörtök

Kezdetek


  Minden kezdet nehéz - gondoljuk- , de én megpróbálok egy frappáns bejegyzéssel indítani, hátha sikerül :-)

A profilomban már láthattad, hogy ez egy teljesen új blog. Úgy gondoltam, több szempontból is életem egy  új és jelentős korszakába léptem. Sok dolog tisztázódott bennem, letisztult, rájöttem, mi  és ki van körülöttem, KIRE SZÁMÍTHATOK IGAZÁN. Tudom, hogy sokan vagyunk így, ezért is indítom ezt a blogot, tartsunk össze, segítsük egymást, ebből még valami jó is kisülhet:)
  Nem titok, mostanában elég sokat csalódtam bizonyos emberekben, elég sok minden történt velem, ennek hatására döntöttem úgy, hogy otthagyom a régi blogomat. Azért sem szeretem, mert képet, meg egyebeket nem nagyon lehetett beilleszteni, nehéz volt használni, ez a blogger jobb és átláthatóbb.
  Uncsinak gondolhatod, hogy ma már mindenki blogot ír. Ez nem olyan blog lesz. Új lesz, hogy egy más életszemléletet, felfogást igyekszik majd közvetíteni neked, mind a táplálkozásban és az élet egyéb területein. 
  Találsz majd itt jó tanácsokat, recepteket, ötleteket, egyszerű beszámolókat, napi élményeket, vicces történeteket. Remélem nem fogsz  unatkozni. Szívesen fogadom megjegyzéseidet, ha írsz nekem levelet észrevételeidről, gondolataidról, én válaszolni fogok Neked!


Üdvözlettel:

Amélie, a blog gazdája